Fáj.
Annyira fáj.
Miért?!
Nem veszik észre, hogy bántanak?!
Féltem.
Nem akartam többé érezni.
Féltem a lelkemet emésztő tüzes kétségbeeséstől...
Hát fagyos páncélba zártam szívem.
Melyen nem hatolhat át senki és semmi.
Jégkristályok mint megannyi törékeny ékszer,
szemet kápráztatva tündökölnek s díszítik homlokom.
Mint szikrázó diadém hűtik elmém.
Fátyol ködből öltök könnyű, puha ruhát.
Dércsipkékkel ékeset.
Első hóból font sál alabástrom nyakamon.
Befagyott tengerként mindent visszatükrözve fénylik tekintetem.
Mélyére nem láthatsz sohasem csak önnön csalóka képed figyelheted.
Visszavonul jégpalotába, égbetörő fagyos tornyába.
Szivárványszínekkel nyűgöző fagyos trónusán, ott ül Ő.
Szeme lehunyva.
Ő a Jégkirálynő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése